Hírek
Featured
A Pannon Egyetem őszi félévének első Nyílt napját 2024. november 22-én 09:30 - 14.00 óráig tartja.
Az egyetem oktatási igazgatója, Gál Balázs segít eligazodni a felvi.hu felületén, ismerteti a legfontosabb változásokat, tudnivalókat a felsőoktatásba jelentkezés előtt álló fiatalok és minden érdeklődő számára. A duális képzési kínálatról Dr. Utasi Anett, a Duális Képzési Központ igazgatója tart előadást. Az egyetem duális céges partnereivel együtt jelenik meg a rendezvényen, így a diákoknak lehetőségük lesz arra, hogy a cégeket is megismerjék. Akinek több képzés is szimpatikus, de még nem tudja, melyik az igazán megfelelő, a karriertanácsadás és a pályaorientációs tanácsadás nagyban megkönnyítheti a döntését. Ebben a témában Egyed Ildikó, a Karrier- és Hallgatói Szoláltatóközpont igazgatója segíti az eligazodást a diákoknak.
A látogatók megismerhetik az egyetem széles képzési palettáját valamint szaktájékoztatókon és laborlátogatásokon is részt vehetnek a program keretein belül.
A Humántudományi Kar standjait az egyetem aulájában középen találhatják meg az érdeklődők!
A Nyílt Nap részletes programja itt található:

Featured
November 11-én, idén utolsó alkalommal várjuk a kultúrát és tudományt népszerűsítő programsorozatunk kedvelőit.
Featured
A Pannon Egyetem közösségszervezés szakos másodéves hallgatói ebben a félévben több közösségi szintér és intézmény munkáját is megismerhetik majd közösségi fejlesztés módszertana című kurzusuk keretében. Október 22-én Nemesvámosra látogattak el.

Bővebb információ a Nemzeti Művelődési Intézet honlapján:
Featured
Szeretettel várja az érdeklődőket a Germanisztikai és Fordítástudományi Intézet Interkulturális Kutatóműhelye és a VEAB Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottsága Német Filológiai és Fordítástudományi Munkabizottsága az intercultural encounters - interkulturális találkozások - interkulturelle begegnungen elnevezésű rendezvényére, amelynek következő előadására 2024. november 5-én, kedden, 10.00 órakor kerül sor az Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Kováts termében.
Featured
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal szervez közös konferenciát a Humántudományi Kar, 2024. november 13-án. A rendezvény a pedagógusok, oktatáskutatók és pszichológusok aktuális kutatásait kívánja bemutatni a médiafogyasztásról, médiaoktatásról és ezek hátteréről.

A rendezvény regisztrációhoz kötött: Idén Veszprém ad otthont a Médiatudományi Intézet gyermekvédelmi konferenciájának • Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Regisztrálni a linkre kattintva a regisztráció fül megnyomásával lehet online.
Featured
A rendezvényt karunk dékánja dr. Bodnár Éva nyitotta meg, aki kiemelte: " az orvostudomány és az irodalom nem külön világok, hanem egymást kiegészítő területek... a konferencia célja, hogy a kapcsolatot a két tudományterület között tovább mélyítsük."

Featured
Időpont: 2024. november 5. 9:00
Helyszín:
8200 Veszprém, Egyetem utca 10.
Műszaki Informatikai Kar I. emelet 726
Featured
A változatosság gyönyörködtet címmel minikonferencián mutatkozott be a Multidiszciplináris és Kiválósági Kutatóközpont 11 új kutatócsoportja.
A programon 15 perces előadásokkal mutatkoztak be a csoportok, köztük dr. Navracsics Judit karunk korábbi dékánja a Többnyelvűségi Kiválósági Kutatóközpont, dr. Ollé János a Digitális Módszertani Intézet megbízott vezteője az Oktatástervezés Kutatócsoport munkáját mutatta be.
